Euro Plusz Paktum

ETUC Kollektív Alku Koordinációs Bizottság ülése
2011. április 4.


A bizottsági ülés fő témája az Euro Plusz Paktum és az ETUC, illetve az egyes tagszervezetei ezzel kapcsolatos állásfoglalásának kialakítása volt.   

A megbeszélés Ronald Janssen vezetésével folyt.

Bár a Paktum az innováció fejlesztését, a bürokrácia csökkentését is előírja, alapvetően a bérpolitika terén fogalmaz meg sarkos kötelezettségeket. 

Németország Franciaország 2011. február 4-én vezette elő igényét a Stabilitási és Növekedési Paktum átalakítását illetően. A német-francia javaslat a versenyképességet állította a középpontba, Németország sikeres versenyképességi programja által inspirálva.

2011. március 11-én az eurózóna kormányfői meg is állapodtak a tagállamok teendőiről, s arról, hogy a paktum nem váltja fel, hanem kiegészíti a Stabilitási és Növekedési Paktumot. A létrejött Euro Plusz Paktum középpontjában elsősorban – mint ahogy ez az eredeti javaslat alapján is szerepel - a versenyképesség, majd ezt követően a foglalkoztatás, az államháztartás fenntarthatósága és a pénzügyi stabilitás áll. A 17 eurózóna tagállam mellett hat másik is csatlakozott (Bulgária, Litvánia, Lettország, Lengyelország, Románia és Dánia. A dán szakszervezetek ugyanakkor kinyilvánították a paktummal való ellenérzésüket és szembenállásukat, annak ellenére, hogy a dán kormány ígéretet tett arra, hogy nem esik csorba a szociális párbeszéd eddigi súlyán.)). 

A szakszervezetek szempontjából nem elhanyagolható tényező, hogy a paktum nagymértékben koncentrál a bérpolitikára. A benne résztvevő tagállamok azt fogják nyomon követni, hogy a bérek a termelékenységgel összhangban változnak-e, a béremelkedések mögött van e tényleges többlet-teljesítmény. 

Az Euro Plusz paktum elismeri a kollektív alku szerepét a versenyképességgel kapcsolatos legfontosabb vállalás, azaz annak teljesítésénél, hogy a tagállamok akadályozzák meg a többlet-teljesítménnyel nem alátámasztott béremelkedést és szorítsák vissza (ahol van) a bérindexálást. (Ez utóbbi miatt nem ratifikálta az Euro Plusz Paktumot a svéd kormány). 

Az Euro Plusz paktum annyival elfogadhatóbb az ETUC (és szakszervezeti) szempontból, hogy – szemben az eredeti német-francia javaslattal – már tiszteletben tartja a kollektív alkunak az egyes tagállamokban kialakult rendszerét és nem, vonja kétségbe a szociális partnerek autonómiáját a kollektív alku (béralku) során, illetve azt sem, hogy a bér kérdésköre nem tartozik az európai szintű kompetencia körbe. Ugyanakkor az ETUC és a tagszervezetek szempontjából kritikus az – és ezzel az autonóm alkut kérdőjelezi meg -, hogy a paktum egyértelmű normákat rögzít: pl. a bérdinamika és a termelékenység megfelelését; relatív bérköltség összehasonlításokat; tiltakozni kell az ellen is, hogy a paktum a versenyképesség aláásásának okaként (emelkedő bérek, csökkenő export, növekvő folyó fizetési mérleg hiány) hangsúlyozza a bérnövekedést. (Az Európai Vasasok Szövetsége úgy fogalmaz, hogy az Euro-Plus a béreket kényszerzubbonyba helyezi azáltal, hogy összeköti az egyes tagállamokban megengedett béremeléseket a fő kereskedelmi partnereikben eszközöltökhöz.) 

A szakszervezetek szempontjából kérdéses a módszer is, amivel ezt elérni szeretnék: a bérmechanizmusok felülvizsgálata; ahol volt, a bérindexálás felülvizsgálata, a kollektív alku centralizációjának növelése, a közszektor béreinek útmutatóként való beállítása a magánszektort illetően.

Mi az amit a szakszervezeteknek a bérekre helyezett nyomás helyett inkább szorgalmazniuk kellene a versenyképesség növelése érdekében? Inkább a termelékenység növelését; a versenytől eddig elzárt szektorok megnyitását a verseny előtt; a szakképzés javítását, a K+F erősítését, munkaerőpiaci reformokat (flexicurity).

A közös európai gazdasági kormányzás erősítéséről szóló 2011. március 16-i megállapodásokat illetően a szakszervezeteknek egyes új „alarm”, figyelmeztető indikátorokkal kapcsolatban lehetnek kétségeik. Ilyen az egységnyi nominális munkaerőköltség, ami akkor jelez (figyelmeztet), ha három év viszonylatában a változás 9% az euró-övezetben (az euro övezeten kívül 12%), s ezzel asszimetriát visznek a rendszerbe. (Korábban a +4/-4%-nál jelzett a rendszer). 

Félő tovább, hogy a nyomott bérekkel történő válságkezelés német mintáját kényszerítik a többi országra, valamint a „bérverseny” minimálisra csökken, „hivatalosan” is felmentve a munkaadókat a béremeléstől. 

Az ETUC prioritásai között továbbra is szerepelnek a keresetek vásárlóerejét megtartó klauzulák, a szimmetrikus megközelítés (eurózóna és azon kívül lévőket illetően), a szociális szempont, a szociális párbeszéd szerepe. Középtávon az ETUC célja a tagok között a belső koordináció újraindítása; az, hogy a politikusok, a központi bankok tartsák távol magukat a bérkérdéstől; ne forduljon elő se bércsökkentés, se bérbefagyasztás. A béralku-politika is újramodellezésre szorul. Ehhez az ETUC Kollektív Alku Koordinációs Bizottságának stratégiája is átgondolást igényel, a közös követelmények, közös akciók (akár az európai ágazati szervezetekkel) átgondolást igényelnek. Annál is inkább szükség van erre, mert nem realisztikus azt hinni – az ETUC szerint, - hogy egy-egy ország kollektív alku rendszere független lehet az európai szintű nyomástól, a közös és a minimum követelményektől. Mind uniós szinten, mind egy-egy országon belül univerzális jognak tekinthető a minimálbér, a termelékenység növekedéséből származó többlet megosztása, a munkaidő szabályozása, az egyenlőség és az információ és konzultáció témáiban az alku. 

Az Európai Vasasok Szövetsége (European Metalworkers Federation, EMF) az ETUC-nál is keményebben fogalmaz, szerintük a Bizottság javaslatai rendkívül és soha nem látott mértékben negatív hatásúak, s a demokratikusan megválasztott kormányok működését kérdőjelezhetik meg és beavatkozhatnak a tagállamok szociális párbeszédébe, a kollektív alku folyamatába, mint ahogy ezt már meg is tették az ír és a görög versenyszektor esetében, amikor a minimálbérek jelentős csökkentésére ösztönözte őket.  A DG ECFIN – a Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóság - új jogosultságai lehetőséget teremtenek arra, hogy olyan politikákba is beavatkozzanak, amelyekbe egyébként nem lenne beleszólásuk, így a bérpolitikába, a kollektív alkuba, a munkatörvénybe és a munkaerőpiaci politikákba!   Az EMF szerint is tovább kell vinni a bérkoordinációt, s a szakszervezeteknek jövőben is a termelékenység+infláció normájához kell magukat tartani a kiharcolandó béremelés során. Az EMF követelései között szerepel egy egészen meglepő, egy új európai „Marshall terv” beindítása, azaz egy koordinált (főleg az infrastruktúra és a nemzetközi hálózatok fejlesztését) érintő beruházási program, amit euro kötvények kibocsátásával lehetne finanszírozni.   


Portugáliában épp a Euro-Plus Paktum előtt ütötték nyélbe az országban a tripartit megállapodást „Versenyképesség és foglalkoztatás” címmel, amire azért is szükség volt, mert 2010-11-ben nagyobb elbocsátásoknak lehettek tanúi, s a bérek vásárlóértéke is csökkent. Fontos megjegyezni, hogy az új megállapodást nem a jelenlegi válság, hanem a jövőbeli válságok kiküszöbölése vezérli.   

A találkozón szó volt a romániai Munka Törvénykönyvének a módosításáról, ami nagyrészt már megtörtént, s aminek a lényege a munkaerőpiaci rugalmasság növelése. Hasonló folyamat zajlik Litvániában is. Az ILO mindenki előtt – a szakszervezetek előtt is - nyitva áll, hogy normakontroll kérjen – mondta Coninne Vargha, az ILO Románia felelőse.

Az ETUC Kollektív Alku Koordinációs  Bizottság várakozással tekint az elkövetkezendő ETUC kongresszus elé, ahol  a munkabizottság is új felügyelő titkárt kap, miután az eddigi titkár, Walter Cerfeda más feladatot vállalt anyaszervezetésnél, az olasz CGIL-nél.

Budapest, 2011. április 5.


                     Borbély Szilvia



loading...

Images